Bátran elmondhatjuk, hogy nem újoncként kezdtünk el foglalkozni szállodák adminisztrációs rendszereivel, hanem fejlesztéseink során gyakorlati tapasztalatokat szereztünk több partnerünktől is. Olyan panziókkal és szállodákkal dolgoztunk együtt, akik talán éppen olyan adminisztrációs gondokkal küzdöttek, mint Ön most. Akik bíztak bennünk, most már könnyebben, gördülékenyebben dolgoznak, és energiáikat más területekre fordíthatják.
Kérjük tekintse meg azon partnereinket, akik úgy döntöttek, hogy az iHotelSys-re bízzák nyilvántartásaik vezetését!
Ha kiszámolta már, hogy mekkora összeget emészt fel egy szerver számítógép megvásárlása, illetve annak az állandó kezelése, Ön is tudhatja, hogy egy szállodai rendszer üzemeltetéséhez szükséges szerverek beszerzésén túl még havi több tízezer forintos rendszerfelügyeleti díjat is fizetni kell, nem is beszélva a rendszergazda fizetéséről.
Nézze meg mit kínál ezzzel szemben az iHotelsys
Miután az iHotelsys csak és kizárólag webes alapon működik, hatványozottan fontos, hogy mindig mindenki számára elérhető legyen. Az iHotelsys rendszerét ezért többszörös redundanciával rendelkező szerverparkban helyeztük el, ahol ha valamelyik szerver számítógép felmondja a szolgálatot, vagy nem működik megfelelően, úgy a helyét azonnal egy másik veszi át. Ezzel elérhető, hogy az iHotelsys gyakorlatilag az év minden napján szolgálja az Ön és szállodája munkáját.
Annak érdekében, hogy bővebb információkkal szolgálhassunk rendszerünkről, vagy hogy személyesen is találkozhassunk Önnel, vegye föl velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek egyikén. Kollégáink örömmel várják jelentkezését, és segítségére lesznek abban, hogy minden kételyt eloszlassanak Önben a rendszer teljességét illetően.
E-mail: info@ihotelsys.hu
Telefon: +36 1 999 0808
vagy regisztráljon további előnyökért: